október 2014 hónap bejegyzései

Zhang Jike, a megzabolázhatatlan

Vannak sportolók, akik időről időre felkavarják egy-egy sportág állóvizét. Ide tartozik Zhang Jike (vezetékneve Csang, keresztnevét a világhírű brazil futballista, Zico után kapta). Az idei, vasárnap befejeződött düsseldorfi asztalitenisz Világ Kupát óriási érdeklődés kísérte, annál is inkább, mert a két német szupersztár, Timo Boll és Dimitrij Ovtcharov a nyári szezonban a kínai Szuper Ligában játszott, és sokan titokban alkalmasnak tartották őket a kínai nagyágyúk, Zhang Jike és Ma Long elleni győzelemre. Ovtcharov sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (csapattársa, Timo Boll simán, 4:0-ra mosta le), de Timo Boll győzelme Zhang Jike ellen hajszálon múlott. A drámai és hosszan elnyúló mérkőzésen volt olyan szett, amelyet Timo 6:1-ről, illetve 7:4-ről veszített el. Alig pár órával a kimerítő, 4:3-as elődöntő után Zhang Jike most már csapattársával, a favorit Ma Longgal került szembe a döntőben. Ma Longról tudni kell, hogy ebben az évben még nem kapott ki, és bár talán a világ legjobb asztaliteniszezője, aki hónapokon át vezette a világranglistát, és rengeteg versenyt nyert – a valódi nagy világversenyeken azonban rendre csődöt mond. Ezzel ellentétben Zhang Jike idei éve nem a legszerencsésebb, több meglepő vereséggel – de: ő a világon a 4. férfi asztaliteniszező Jan-Ove Waldner, Liu Guoliang és Kong Linghui után, aki Grand Slamet nyert! (Grand Slam: egyéni olimpiai, világbajnoki és Világ Kupa-cím elnyerése.) Sőt: miután Zhang Jike már kétszer nyert világbajnokságot (2011, 2013), ő az egyetlen aktív asztaliteniszező, akinek reális lehetősége van először két Grand Slamet is megcsinálni a férfiak között!

Ezekkel az előjelekkel került sor a döntőre, amely megint csak hullámzó és drámai volt, hol Ma Long, hol Zhang Jike került előnybe, míg végül 3:3-nál 10:8-as vezetésnél 2 mérkőzéslabdáról jött fel Ma Long 10:10-re. Innét egy hihetetlen szervafogadással került előnybe Zhang Jike, aki 3. mérkőzéslabdáját már sikeresen kihasználta, így 2011 után másodszor nyert Világ Kupát. Az őrületes feszültséget megint emlékezetes módon vezette le Zhang – a legutóbb megnyert világbajnoki döntő után széttépte mellén mezt, majd kidobta a nézők közé (ennek kultúrtörténetéről régebbi blogom 2012. február 7-i bejegyzésében lehet olvasni). Most nekiment a pingpongasztalt körülvevő elkerítőknek, reklámtábláknak, és több rúgással szétrúgta azokat, a pálya mindkét oldalán.

Zhang Jike agressziója óriási felzúdulást keltett, és végül az ITTF úgy döntött, a díjat megtarthatja a győztes, de a 45 000.- dolláros pénzjutalmat elvették tőle. Liu Guoliang, a kínai válogatott edzője úgy nyilatkozott, sokkolta őt, amit látott, és elnézést kért mind a szponzoroktól, mind a szurkolóktól. Zhang Jike szintén mindenkitől elnézést kért, és a hatalmas lelki teherről beszélt. A német válogatott edzője, Jörg Rosskopf viszont nem tartja adekvátnak a büntetés mértékét, szerinte ezt az egészt nem kell eltúlozni, elég lett volna 1000.- dolláros bírság.

Ha eközben a vesztes Ma Long lelkébe próbálunk belelátni, akkor a mérhetetlen keserűséget látnánk. A különféle Pro Tour-versenyeken legyőzhetetlen Ma Long most megint alulmaradt. Nézni a győztest, ahogy mámorosan rugdossa szét a palánkokat. Emlékszünk, volt már olyan, hogy barátja (?), csapattársa, Zhang Jike egy vesztes mérkőzés után egész egyszerűen nem fogott vele kezet. Ma Long talán már meg is szokta.

De nem csodálkozhatunk Zhang Jikén sem. Egész élete ennek a sportnak rendelődik alá. Apja, az elvetélt futballista úgy rendezte be a családi házukat, hogy fia már óvodás korában minimum napi három órát tréningezzen, a pingpongasztal köré építve a berendezést. Biciklivel, majd motorbiciklivel futtatta, kísérte fiát a saját maga által diktált edzéseken.  “Ha nem jól játszottam, azért büntetés járt. Ha továbbra sem játszottam jól, akkor ütés” –nyilatkozta egyszer Zhan Jike apja módszereiről.

Szétrúgni a palánkot? Nem csodálkozom.

Zhang Jike 1Zhang Jike 2

A fotók az ITTF Facebook-oldaláról származnak.

https://www.facebook.com/ITTFWorld?fref=ts

Hírdetés

Az “ipari költő”

Új fogalmat szeretnék bevezetni a magyar irodalomba: az ipari költészet terminusát. A fogalmat a szlovák irodalomból kölcsönöztem, egészen pontosan Vlado Jančektől, aki egy 2012. november 9-i interjúban nevezte magát “ipari költő”-nek (priemyselný básnik) a világhírű cseh komikus színház, Jára Cimrman színházának egy replikája nyomán. Pár napja, október 23-án pedig Mirka Ábelová költőnő csatlakozott az “ipari költők” táborába, kiemelve, hogy rettenetesen tetszik neki a költői foglalkozásnak ez a megnevezése. Vlado Janček egyébként eredetileg a reklámszakmában “termelt” szövegei kapcsán használta ezt a kifejezést, amelyet aztán Mirka Ábelová tágított tovább, a lírikusi szakma általános megnevezésévé – sejtésem szerint a populáris regiszterben mozgó költészet megnevezése felé.

Várok minden véleményt, lehet jelentkezni és szavazni, vajon kit soroljunk a magyar irodalomból az “ipari költészet” kategóriájába. 🙂

Janckar Abelova

Németh Zoltán: Kunstkamera. Kalligram, Pozsony, 2014.

Magzatnyelv, Versek a semmiből – ilyen főcímeken jelentettél meg közülük különböző folyóiratokban és internetes felületeken darabokat.

Olyan is volt, hogy Nincs, aki meghallja. Már vagy fél éve írtam ezeket a szövegeket, amikor volt szerencsém eljutni Szentpétervárra, ahol a filológiai kar szomszédságában megnéztem a Kunstkamera nevet viselő múzeumot. Ez a világ első épülete, amely kifejezetten múzeumnak épült, nem valamelyik palotában rendezték a kiállításokat. Nagy Péter cár alapította, méghozzá úgy, hogy a Néva partján sétálva egyszer észrevett két nagyon furcsán összecsavarodott fát, vagyis fatorzót. Akkor jutott eszébe, hogy létrehozza ezt a múzeumot, amelynek később a Kunstkamera nevet adta, s amelyben torz embriókat állítottak ki, nyitott koponyával született magzatokat, kétfejű, pikkelyes bőrű, kettévált gerincű, nyitott bélrendszerű embertorzókat. A 17. század második felében, a 18. század első harmadában élt Frederik Ruysch holland orvos, botanikus, szobrász, aki forradalmasította a preparáció módszereit, és rengeteg magzattestet tartósított, köztük ezeket az elvetélt, néhány hónapos csecsemőket is. Egy csillagászati összegért, amit senki sem tudott volna kifizetni, Nagy Péter cár felvásárolta egész gyűjteményét, s ezek vannak kiállítva a Kunstkamera középpontjában. Úgy gondoltam akkor, ez az élmény majd egy másik könyvet generál, de valahogy átszivárgott ebbe a koncepcióba, ez a végletes kiszolgáltatottság a gének játékának. Ez a bezártság nagy hatást tett rám. Műalkotásként közszemlére vannak téve a testükkel együtt több mint kétszáz éve ezek a preparátumok, ott lebegnek bezárva az üvegekben, s ez az élmény vitt afelé, hogy az ebből származtatott, preparált, szenvedésen túli száraz nyelv katalógusszerűen az emberi szenvedést is számba vegye. Ezek az elmondhatatlan, sírnivaló történetek. Szíriában egy kislány, akinek meghalt az édesanyja, az aszfaltra rajzolt egy anyaképet, és befeküdt a közepére. Egy kislánynak megölték a szüleit, s ő az anyja holtteste alatt órákon át feküdt, így élte túl. Az afrikai kislányok, akiknek kivágják a csiklójukat. Egy testvérpár, néhány évesek, meghalt az anyjuk, és napokon át éltek a holttesttel a lakásban, macskatápon, nem tudtak kijutni. Hajléktalanok, nyomorékok, koldusok. A tatai tavon nyílvesszővel a nyakában úszkáló vadkacsa. Egy sánta kutya. A Kunstkamera versei nagyon rövid, három-négy-hatsoros szövegek, terjedelmükben hasonlóak a befőttesüvegekben lebegő preparátumokhoz, és külön világokat akarnak megjeleníteni, mint ez az átlőtt nyakú kacsa vagy a szíriai kislány. A sokkoló, a traumatikus, az elmondhatatlan – ezt akartam külön világokként egymás mellé sorakoztatni.

(Zsilett-katarzis.  N. Tóth Anikó beszélget Németh Zoltánnal. Részlet a Palócföld megjelenés előtt álló 2014/6. számából.)

4_NEMETH-Z_Kunstkamera_COVER

Csobánka Zsuzsa és Egressy Zoltán Nyitrán

Beszélgetés szerelemről, halálról, vágyról. Rahóról, Krakkóról, Portugáliáról. Sóskáról, sültkrumpiról. Apákról. Hideg bűnökről. A hiányzó testről.

Nyitra okt 22