„Mi közel vagyunk, uram”

Vannak mondatok, amelyeknek nem szabadott volna leíródniuk, vannak könyvek, amelyeknek nem szabadott volna megíródniuk, mert vannak olyan események, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténniük.

„A Krochmalna utca 18. alatt egy harmincéves asszony, név szerint Rywka Urman egy darab húst harapott ki tizenkét éves gyermeke, Berek Urman holttestéből.”

A varsói gettó, 1940. október – 1943. május.

„A gyerek előző nap halt meg. Az emberek csendben, teljes némaságban vették körül az asszonyt.”

Átlagos napi élelmiszeradagok 1941-ben Varsóban: a zsidók számára 184 kalória, a lengyelek számára 699 kalória, a németek napi adagját 2 613 kalóriában állapították meg.

„A haja szürke volt, zilált, arca is szürke, a szeme tébolyodott. Azután megérkezett a rendőrség, és jegyzőkönyvet vettek föl.”

A varsói gettó: több mint 400 000, talán több mint félmillió embert internáltak egy 3,4 km²-es területre, Varsó lakosságának közel 30%-a város területének 2,4%-ára zsúfolódott össze. A gettó falai körülbelül 3 méter magasak voltak, tetejükön szögesdróttal. A szökni próbálókat azonnal lelőtték. A város egyes utcáin ma betonba helyezett vaskonstrukció utal az egykori gettó falára, benne a felirat: 1940 MUR GETTA GHETTO WALL 1943.

„A Krochmalna utca 14. előtt az utcán egy gyermek holttestére bukkantak, mely már oszlásnak indult. Az anyja, Chudesa Borensztajn rakta ki oda az utcára a 67. számú lakásból, Moszeknek hívták a fiút. (Az »Örökkévalóság« temetkezési vállalat halottaskocsija szállította el a tetemet, és Chudesa Borensztajn beismerte, hogy azért rakta ki az utcára, mert a hitközség nem akarta ingyen eltemetni, egyébként ő se húzza már sokáig.)”

De túl lassan haltak éhen az emberek. Ezért 1942 nyarán, két hónap alatt több mint 250 000 embert deportáltak vonatszerelvényeken a treblinkai megsemmisítő táborba.

A teljes szöveg elolvasható az Új Szó oldalán.

Hírdetés

Transzkulturalizmus és bilingvizmus III.

Célunk kettős volt: egyrészt hogy csatlakozzunk az utóbbi években, évtizedben a magyar irodalomtudományban is felerősödő irodalomtudományi, irodalomtörténeti kutatásokhoz, értelmezésekhez, amelyek transznacionális, transzkulturális perspektívából közeledtek tárgyukhoz; másrészt hogy sajátos – szlovákiai magyar – helyzetünknél fogva inspiráljuk is azokat, új lehetőségeket megjelenítve. Céljaink között szerepelt a szlovák és magyar irodalmi transzkulturalizmus értelmezése, a kisebbségi irodalmak beillesztése a transzkulturális kutatásokba, a transzkulturalizmus egyfajta történetiségének felmutatása, a kétnyelvű, illetve nyelvváltó szerzők műveinek értelmezése a transzkulturális tapasztalat megjelenítésével, továbbá a vizsgált szerzők és szövegek pozicionálása, elhelyezése a különféle nemzeti irodalomtörténetkben, s e nemzeti irodalomtörténetek homogén narratívájának fellazítása, újragondolása.

A kötet anyaga letölthető.

Hálózatelmélet és irodalomtudomány

A hálózatelmélet minden bizonnyal napjaink egyik legdinamikusabban
fejlődő tudományterülete, amit az is bizonyítani látszik, hogy vizsgálati
módszereit és terminológiáját a legkülönfélébb természettudományos
és humán kutatási területeken hasznosítják. Jelen kötet annak az érdeklődésnek
az eredménye, amelyet a szerző az elmúlt években hálózatelmélet
és irodalomtudomány lehetséges kapcsolatának szentelt, benne
a kortárs magyar irodalom és az irodalmi kánon jelenségeinek újszerű
megközelítéseire tesz javaslatokat.

A kötet anyaga letölthető: Hálózatelmélet és irodalomtudomány

A borító letölthető: Hálózatelmélet és irodalomtudomány borító

Postmodern Literature in Central Europe. The Threefold Strategy

Zoltán Németh: Postmodern Literature in Central Europe. The Threefold Strategy. Nitra, UKF, 2015.

Transzkulturalizmus, bilingvizmus, pluricentrikus nyelvek

Különleges, egyedi kötetet tart kezében az olvasó, hiszen olyan tanulmányok találhatók benne, amelyek két tudományterület – az irodalmi transzkulturalizmus és a nyelvészeti pluricentrizmus – összehangolására tesznek kísérletet. Némely szöveg inkább a transzkulturalizmus, más értelmezések inkább a pluricentrizmus elméleti alapjait érvényesítik, a legtöbb írás pedig olyan esettanulmányként prezentálja magát, amely e két elméleti tér párhuzamos, sőt egymást értelmező működtetésében érdekelt. Bár – első pillantásra úgy tűnik – két különböző, eltérő tudományterületről van szó, mégis: egyidejű működtetésük az értelmezés során sokszor egészen újszerű, nem várt eredményeket hoz.

A kötet anyaga pdf-formátumban letölthető:

Transzkulturalizmus és pluricentrizmus

 

Talamon Alfonz cipői

Huszonegy éve halt meg Talamon Alfonz, fiatalon, harmincévesen. Gimnazistaként szinte szerelmes voltam a Próbaút-antológiában megjelent novelláiba, majd A képzelet szertartásai című elbeszéléskötet szövegeibe. Számolgattam, hogy ha felvesznek a pozsonyi egyetemre, a magyar szakon éppen találkozhatok vele, ő ötödéves lesz, én meg elsős. Felvettek, de eszembe sem jutott, hogy ő akkorra már egyáltalán nem lesz egyetemista. Így hát alig találkoztunk, csak messziről láttam néha, például a párkányi vonatból, ahogy Diószegen sorban áll az újságosbódénál.

Mint ahogy a romantikus tinédzserek álmodoznak, olyan szerettem volna lenni, mint ő, megvetve és kinevetve az intézményeket és fontos embereket, olyan ruhákat szerettem volna hordani, mint ő, és persze jobban írni, mint bárki más. Főleg a kabátja és a cipője, úgy öltözött, mint Arthur Rimbaud, imádatom másik tárgya, Paul Verlaine 1872-es rajzán. Volt egy cipője, igazi talamonos-rimbaud-os cipő volt, muszáj voltam megszerezni ezt az 1990-es évek elején meglehetősen elterjedt műalkotást. Sokáig hordtam, és mit nem adnék, ha meg lehetne írni egy cipő történetét, vagy ha egy rejtett kamerát találhatnék rajta. Aztán valahogy ott maradt a szülői házban, egy ideig még néha-néha felvettem, túrázni, aztán teljesen eltűnt az életemből, tíz-tizenöt évre.

Nemrég előkerült a cipő, a pincéből, az egyik sarokból. Nem tudtam elhinni, hogy még létezik, még él. Nincsenek szavak.

 

Mikszáth, az elfeledett szlovák

Zabudnutý Slovák Mikszáth – az elfelejtett szlovák, Mikszáth, vagy: Mikszáth, az elfeledett szlovák – így posztolta Facebook-oldalán a Denník N című szlovák napilapban megjelenő, Mikszáth Kálmánról szóló esszéjét Peter Krištúfek író. A cikknek az egyik legliberálisabb, legtoleránsabb szlovák napilap adott helyet, és maga az esszé is (talán) alapvetően jóhiszemű – mégis, a domesztikálás gesztusának valamiféle túlpörgetéseként nem korrekt, sőt igaztalan mondatok tarkítják a szöveget. 2017-ben mindez már bizonyos nézőpontból megmosolyogtatónak, más nézőpontból egyfajta kolonializáló stratégiának hat.

A szerző célja, vagyis hogy ráirányítsa a szlovák olvasó figyelmét Mikszáth Kálmánra, alapvetően szimpatikus. És természetesen igazak azok az állítások, hogy Mikszáth a mai Szlovákia területén született, hogy művei ezer szállal kapcsolódnak a mai Szlovákia területéhez, és hogy műveinek szereplői között rengeteg a szlovák. Azonban Krištúfek írásának már címe is megtévesztő: „Len málokto dokázal tak farbisto a zábavne opísať Slovensko…” – „Senki sem tudta olyan színesen és szórakoztatóan leírni Szlovákiát…” azt sugallja, mintha Mikszáth Szlovákiáról írt volna. Hasonlóan problémás mondat a „čitateľov očaril jeho rozprávačský talent a presné postrehy z vidieckeho života na rodnom Slovensku”, hogy tehát olvasóit elkápráztatta azzal, ahogyan Mikszáth szülőföldjéről, Szlovákiáról írt. Nem, Mikszáth életében nem létezett Szlovákia, és Mikszáth (1847-1910) még csak nem is sejthette, hogy az a terület, ahol született, és amely műveibe is bekerült, a történelmi Magyarország (szlovákul Uhorsko) északi része nemsokára Csehszlovákia, majd Szlovákia néven fog létezni. Mikszáth tehát nem írt, nem írhatott Szlovákiáról.

A szerző további állításai még meredekebbek, és nem tudom, milyen szakirodalomra támaszkodnak. „Je vlastne ťažké rozhodnúť, či Kálmán Mikszáth – známy predovšetkým skvelým románom Dáždnik svätého Petra – bol Maďar alebo Slovák.” – „Tulajdonképpen nehéz eldönteni, hogy Mikszáth Kálmán (…) magyar vagy szlovák volt.” Hát, talán nem is olyan nehéz, ha egy szerző magyarnak vallja magát és magyarul ír. Egyetlen olyan forrásról sem tudok, amely szerint Mikszáth szlováknak vallotta volna magát. Ha Krištúfek tud ilyenről, kíváncsian várom.

Mint ahogy arról sincs tudomásom, hogy – idézem – „on má v rodnom liste meno Koloman Miksat”, hogy tehát a születési anyakönyvbe Koloman Miksat néven jegyezték be a nevét. Megint csak nem tudom a kijelentés forrását, én a szklabonyai emlékházban fényképeztem le anno Mikszáth Kálmán anyakönyvi kivonatát, abban az időben ugyanis az írói nevek problematikájával foglalkoztam. Mikszáth nevét eszerint „Mixádt Kálmány” néven írták be az anyakönyvi kivonatba – itt megtalálható a dokumentumról készült fotó. Kíváncsian várom Peter Krištúfek forrását.

Nem Mikszáthra vonatkozik, de nem állhatom meg, hogy ne kommentáljam a szerző további állítását. Eszerint „Sklabiná bola v tých časoch čisto slovenská dedina” – „Szklabonya abban az időben tiszta szlovák falu volt”. Nos, a wikipédia szerint 1880-ban 718 lakosából 615 szlovák és 71 magyar anyanyelvű, 1890-ben 711 lakosából 626 szlovák és 85 magyar anyanyelvű, 1900-ban 816 lakosából 709 szlovák és 107 magyar anyanyelvű, 1910-ben 823 lakosából 672 szlovák és 150 magyar anyanyelvű lakosa volt a településnek. Megint csak kíváncsi vagyok a szerző statisztikai adataira.

És arra is kíváncsi vagyok, vajon Jókai Mór neve miért került be hibásan a cikkbe. Tudatosan vagy véletlenül? Valóban, a „Mór Jokai” névalak szlovákosabb hangzású, mint a „Mór Jókai”, de azért nem szokás belenyúlni a szerzői nevekbe. Vagy Jókai is szlovák, hiszen Komáromban született, a mai Szlovákia területén?

Ezen túl örömmel olvastam a cikket, és abban teljesen igazat adok a szerzőnek, hogy a szlovák irodalomnak és a szlovák olvasónak is van miért odafigyelnie Mikszáthra és műveire. Fölösleges, igaztalan és a múltba visszavetített jelen hamis perspektíváját tükrözi azonban a már említett domesztikáló kolonializmus.

 

Kobrán Viktor: a nyelv árulása

Szőcs Géza Miniszterek érkeznek a kormányülésre című verse szimptomatikus alkotás, amelyre joggal kapta fel a fejét a versszerető közönség. A szöveg több okból is megérdemli, hogy antológiákban és tankönyvekben szerepeljen (politikatörténeti, pszichológiai, s nem utolsósorban poétikai okok miatt). Az eddigi visszhangokból azonban az is kiderült, hogy a mű legalább két síkon jelentős próbatétel elé állítja olvasóit.

Az értetlenség egyik forrását a szerző politikai pályájának kontextusa és a mű témája együtt teremti meg, vagyis a hatalmon lévő elit, azaz saját kollégáinak versbe írása felől jelenik meg. Ebből a szempontból vetődik fel az „udvari költészet” nem túl hízelgő vádja.

Másrészt a vers tudatosan vagy sem, de a költészet határvidékére helyezi magát (ha aktuális párhuzamot keresünk, akkor az Orbán János Dénes-féle Sándor vagyok én is… gyűjtemény klapanciáit idézi), a dilettáns költészet, jobb esetben az alkalmi vers, bökvers nyelvi megoldásaira ismerhetünk fel a műben.

Maga a szöveg kevés olyan jellegzetességgel rendelkezik, amely verssé, műalkotássá minősítené, hiszen tudjuk, hogy költészet nem a sorvégi szavak rímeltetéséből jön létre. A hol hervasztó (fapipáján/paripáján, imádkozzatok/hozzatok, telóval/helóval), hol bravúros rímelés (Pintér/kint ér, Lázár/frász vár), a helyenként ötletes (P-terv/Péter), máskor kínos (da Vinci-Hód) anagrammatikus és nyelvi játékok azonban bizonyosan hatást fejtenek ki.

Egy mélyebb elemzés minden bizonnyal nem kerülheti meg a napló és a benne található vers kapcsolata folytán az önéletrajziság kérdéskörét; nem mellőzheti a vers és megírásának társadalmi vetületeit; nem spórolhatja meg a hagyománnyal való szembenézés kérdéskörét (a propagandisztikus deák-énektől (Gergely deák, Szabatkai Mihály, Geszti László) a parlamenti diskurzus regisztereiig (Mikszáth Kálmán, Kukorelly Endre) stb.

Ez utóbbi kapcsán különösen az ad lehetőséget tanulságos értelmezésre, ahogy a vers az eposzi seregszemlét mint mintát követve az Arany János-i hagyományt is megszólaltatja. Nem, nem Az elveszett alkotmány soraira gondolhatunk („Tyúkody, Holnapy és Nyakaló, nem akarva nyakalták / A liberális tó gyűlölt vizeit, habarékát.”), még csak nem is A nagyidai cigányok seregszemléjére (Jő Habók, Irhával, s Diridongó hátul, / Ki huszonegy rajkót nemze Dundijátul”), hanem A walesi bárdok egymás után előálló énekmondóira. A Miniszterek érkeznek a kormányülésre ebben az olvasatban A walesi bárdok ellenverse, a hatalmon kívüli és a hatalmon belüli megszólalás ellentétes nyelvi tere.

Innét válik érdekessé a vers zárlata, hiszen ahogy a szöveg szinte öntudatlanul is kritikájává válik a felidézett világnak („Forgószárny zúg: helikopter. / Abból lép ki Rogán Tóni.”, „És úgy néz ez az Orbán: / valahogy kobra-formán!”), abban a pillanatban véget is ér. A humorosnak szánt nyelvi poénok és anagrammatikus játékok hirtelen elveszítik ártatlanságukat, és a nyelv öntudatlanul a leleplezés irányába tereli a szöveget: a titokzatos Orbán – kobra párhuzam is innét, az anagramma felől értelmeződik, az r és b betűk felcserélt sorrendje, valamint az o és a azonos helye által. A helikopter és Rogán Antal egymásra vetítése, Orbán Viktor és a kobra azonosítása hirtelen túlfut a vers vállalt horizontján. Ezért a „furcsa csönd”, az elenyésző dal.

Mit lehet hozzátenni? Kutya nehéz jó verset írni a hatalomról, ha részei vagyunk. Lehetőségként maradnak a bökvers, a fűzfapoézis eszközei, mely eszközök azonban – öntudatlanul – folyton kicsúsznak használójának kezei közül. A nyelv leleplezi használóját és a közeget, a kétosztatú „hatalom – alárendeltség” viszonyt, amelyben minden megszólalás politikaivá válik.

 

A kép forrása: MTI

Arany Opus Díj 2016

Le Ngoc Dung “Jade”:

Variációk klasszikusokra

Johann Wolfgang von Goethe Szklenófürdőn

Meg lehet felezni a vizet?
A levegőt, a fényt és a fémet?
Hidrogénre és oxigénre?
A vizet hidrogénre – fél oxigénre,
és a másik oldalon
másfél egységnyi oxigénre?
A horizonton lebukó nap
sugarainak felét számolva
a sötétség megfelezése érdekes.
A 42 fokos termálvíz
hőmérsékletének megfelezése
két 21 fokos vizet eredményez?

Vagy egy 21 és egy 42 fokosat?
Esetleg két 31 fokos víz jön létre?
És a test megfelezése után
két önálló lény, önálló tudattal?
Két egyforma lény.
Vagy a jó és rossz.
Sőt: egy férfi és egy nő jön létre
a megfelezéssel?
Néha eltakarom magamban a férfit,
és várom, megjelenjen a nő,
kétfelé vágom az arcom,
és csak az egyik felét hallgatom
a gondolataimnak,
és csak az egyik felét érzem
az érzelmeknek, amelyek
a távolba visznek.
Feleződik az idő,
felezem az utat,
felezem az időt,
a konflis kanyargó nyomát,
felezem a nehézfémet,
a gyíkaranyt,
a szalamandraezüstöt.
Még mindig túl sok
a gondolat,
amely elborítja a világot,
túl sok a kevés,
amelynek utána kéne járni.
Megfelezem a véletleneket,
és megtalálom a folyamatos
tudást, az utolsó vályogkunyhóban is.
Az első lény akarok lenni,
amely semmivel sem osztható.
Még több kettest a világegyetembe!

Juan Ramón Jiménez Palos de la Frontera kikötőjében

Hatalmas vásznak csattognak a tengerjáró hajón:
ez a spanyol nyelv, ez a csattogás, a szél duruzsolása,
a vitorlába belekapó szél, voltaképpen ezért jött létre
a spanyol nyelv, sisteregve belevágódni a vászonba,
és hajtani előre a hajót, a spanyol nyelv hajtotta előre
az összes hajót, ahogy a matrózok beszéltek spanyolul,
a karavella kétszeres sebességre váltott, szinte előrelökte
a spanyol nyelv, a spanyol nyelv hajtotta a hajót.
Mi a spanyol nyelv? a tenger hullámzása, a tenger hullámos
tarajain átbukó szélgyerekek nevetése, a dagadó vásznak,
mondhatnánk, amelyek a végtelenbe indulnak, a szél
elcsúszása a vásznon, ez a sima, elcsúszó hang, amely
leállíthatatlan, ezért nem lehet abbahagyni a spanyol nyelvet,
ha elkezdődik, a spanyol nyelvnek nincs vége,
a spanyol nyelv perpetuum mobile, amely a hajókat túllendíti
még Amerikán is, a sok karavella belevágódik Amerika
földjébe, beleszánt az Appalache-fennsíkba, belevágódik
a nagy sziú sztyeppébe, a kaliforniai hegyekbe, és továbbhajt,
tovább, egészen ki a Holdra, amelyet kettévág, és folytatja
útját még tovább a sok hajó, benne a hihetetlen motorral,
ami a spanyol nyelv, sőt, voltaképpen az egész hajó
a spanyol nyelv, csak anyagot kellett találnia magának,
hiszen a nyelv védtelenebb, mint a mennyasszonyi fátyol,
védtelenebb mint a nyers hús legszebb pillanataira emlékeztető
szűzhártya, védtelenebb, mint a levegő, amelyet nem láthatunk,
nos, a spanyol nyelv kijátszotta ezt a védtelenséget, belevágódott
az Atlanti-óceánba és a következő pillanatban már ki is
repült a világegyetembe, kettévágott, vérző csillagokat hagyva
maga után, jajongó anyákat és elhagyott gyerekeket,
de a spanyol nyelv vitorlái letörlik a könnyeket, és látjuk,
ahogy a fedélzeten ott áll az összes matróz, kapitány és kormányos,
beszélnek és beszélnek, folyik, szinte túlcsordul a spanyol nyelv,
felröppen a fedélzetről, és már bele is kap a vitorlába,
és dupla sebességre vált a hajó, milyen jó, hogy kitaláltuk
a spanyol nyelvet, örvendezik a kapitány, a kormányos és a matrózok,
milyen jó, hogy van nekünk ez a nyelv, mondják, és ezek a szavak
újult erővel röpítik tovább a hajót, igen, izmos nyelv ez,
mégis könnyed, susogó, mégis leállíthatatlan, fáradhatatlan,
letörli a könnyeket, folytatja tovább, halhatatlanul.

James Joyce Triesztben

Erőteljesebb szavakat kerestem a San Giusto-katedrális
előtti szentjánoskenyérfa alatti magányomban, kivételesen
erős szavakat a Corso Cavouron, egy egzotikus haláruslány
mondataiban, a Miramare kastély olajfái alatt, a kárókatonák
torkában, a Lanterna tövében, várva a világítótoronyba
harapó bóra szavait, hálóval elfogni, és vágyom a süvítésben
elhangzó szavakra, a téglának ütköző szavakra, a sós szavakra,
az öt méter magasan repülő szavakra, a hideg, fájdalmas
szavakra, és más, magasabb működésű szavakat kerestem
a Grand Hotel Duchi d’Aosta ágyaiban, ahol annak idején
Giacomo Casanova szállt meg, más, magasabb működésre
váltó szavakat kerestem a Caffè degli Specchi teraszán, ahol
Rainer Maria Rilke és Franz Kafka törzsvendégnek számítottak,
kerestem a tér kivágott részleteit, amelyet Rilke és Kafka
teste és szavai töltöttek ki egykor, de amelyek – reményeim szerint –
azóta is betöltetlenek, és folytattam, mert magasabb működésű
szavakat kerestem a Bagno alla Lanterna szeparált strandján,
ahol a női strand zsúfolt húspiacán meztelen nőket vizslatva,
a férfi részleget uraló férfi-elmegyógyintézeti ápoltak
artikulálatlan hörgését, nyögését, vijjogását, félállati sikoltozásait
hallgattam napokon át a hullámtörés felett, ebben a feszültségben
kerestem a mértékfeletti szavakat, és a szó hirtelen más, magasabb
működést mutat, a Canal Grande partján összegyűlő kereskedők,
jogászok, politikusok, egyetemisták szavaiban, de csak kerestem
az erőteljes, magasabb működésű szavakat a Molo Audace
naplementéjében, a piaci tömegben, a matrózok pipafüstjében,
a rikoltozó sirályok szárnyizmainak vonalában, a Caffé Tommasseo
Thonet-székjeiben, a Caffé Pasticceria Pironában, ahol keresésem
közben saját magamat láthattam, éppen az Ulysses első fejezeteit írva,
izmos, legyőzhetetlen, embertelen, tökéletes szavakat keresek,
ami elől nem térhet ki, amelynek engedelmeskedik a nyelv,
de csak viszonyt találok mindenhol, tört szárnyú, véres, torz,
érthetetlen szavakat, hangtalan szavakat, leírhatatlan szavakat,
bennük a mérhetetlen magányt, kiöntött jelentést, jelentéstelen,
tökéletes, nyelvtelen idegenséget, szó nélküli írást magamban,
leírhatatlanul, jaj, örökre leírhatatlanul itt, bárhol vagy Triesztben.

 

Németh Zoltán: Állati férj (Kalligram, 2016)

Egy szerelmes kékbálna hátán Vanuatu partjainál. Jennifer Jarvis gumikalapácsa. Szőrtelen embriógyár a föld alatt. Gyakran szeretkeztünk fönt, meglovagolva szelet, vitorlázva a meleg áramlatokon. Egy barnamedve, akit a gőzölgő vér látványa mindig megindított. Még az embrió is spirál alakú. A bíborvörös vulva nyelvtana. Németh Zoltán új verseskötete.

„Van, amiről nem lehet beszélni,
de arról is beszélni kell,
még ha nem is azon a nyelven,
amelyen beszélni lehet róla,
hanem egy másikon,
amelyen elmondhatatlanok a dolgok…”

Tartalom
Állati férj 9 (Barna medve – Ursus arctos)
Állati férj 13 (Mexikói kardfarkú hal – Xiphophorus helleri)
Állati férj 19 (Kékbálna – Balaenoptera musculus)
Állati férj 25 (Vakondpatkány [csupasz turkáló, földikutya] – Heterocephalus glaber)
Állati férj 39 (Holló – Corvus corax corax)
Állati férj 45 (Bacilus – Escherichia coli)
Állati férj 53 (Éti csiga – Helix pomatia)
Állati férj 59 (Fehér gólya – Ciconia ciconia ciconia)