Németh Zoltán: Állati férj (Kalligram, 2016)

Egy szerelmes kékbálna hátán Vanuatu partjainál. Jennifer Jarvis gumikalapácsa. Szőrtelen embriógyár a föld alatt. Gyakran szeretkeztünk fönt, meglovagolva szelet, vitorlázva a meleg áramlatokon. Egy barnamedve, akit a gőzölgő vér látványa mindig megindított. Még az embrió is spirál alakú. A bíborvörös vulva nyelvtana. Németh Zoltán új verseskötete.

„Van, amiről nem lehet beszélni,
de arról is beszélni kell,
még ha nem is azon a nyelven,
amelyen beszélni lehet róla,
hanem egy másikon,
amelyen elmondhatatlanok a dolgok…”

Tartalom
Állati férj 9 (Barna medve – Ursus arctos)
Állati férj 13 (Mexikói kardfarkú hal – Xiphophorus helleri)
Állati férj 19 (Kékbálna – Balaenoptera musculus)
Állati férj 25 (Vakondpatkány [csupasz turkáló, földikutya] – Heterocephalus glaber)
Állati férj 39 (Holló – Corvus corax corax)
Állati férj 45 (Bacilus – Escherichia coli)
Állati férj 53 (Éti csiga – Helix pomatia)
Állati férj 59 (Fehér gólya – Ciconia ciconia ciconia)

Hírdetés

Transzkulturális homonímiák Juhász R. József Cumi-cumi c. kötetében

Volt már olyan a világtörténelemben, hogy Juhász R. József alias Rokko az olvasókkal-befogadókkal – sőt: azok tudtán kívül – íratta meg a művet, hozta létre a tulajdonképpeni műalkotást. 2013. június elején, a nagy Duna-árvíz idején állt bele például néhány alkalommal szmokingban, csokornyakkendőben, esernyőt feje fölé tartva az áradó folyóba. A hír a Duna-árvíz okozta felfokozott hangulatnak is köszönhetően szinte órák alatt bejárta a médiát, jelentős visszhangot eredményezve. Nem sokkal később kiderült, hogy a valódi performance-ot nem a vízben álló művész „írta”, hanem a médiát bejáró hír alatti kommentárok által maguk a befogadók, hírolvasók, hozzászólók. (…)

Juhász R. József ebben a kötetben is másokon keresztül, másokkal hozat létre műalkotást, írat verset egy szótár segítségével, amelyet ő állított össze hosszú évek munkájával. Ebből a szempontból hasonló a két projekt. Persze most nem öntudatlanul, hanem nagyon is tudatosan, társszerzőként megszólítva az olvasót, a dadaizmushoz hasonlóan hirdetve a „mindenki művész, minden lehet művészet” elvét. De ebben az esetben nem a véletlen generálja a műalkotást, hanem a művész utasításai és a művész által létrehozott játékelemek, a szótár. Tanulságos tehát, ha a Rokko Juhász Facebook-oldalán 2016. szeptember 26-án, 10:05-kor elhelyezett Felhívást teljes egészében közöljük:

„Kedves költészet és kalandkedvelők

Az idei évben Cumi-Cumi címen egy különleges kötet kiadására készülök a Dunaszerdahelyi NAP kiadó jóvoltából. Utazásaim során évek óta gyűjtök olyan idegen nyelvekben meglévő szavakat, amelyeknek a magyar nyelvben is van jelentése és írásmódja is azonos a magyaréval, bár a jelentése néhány esettől eltekintve eltérő. Például: Ember (angolul parázs), Cumi (indonéz nyelven tintahal) Most (szlovák nyelven híd).

Jelenleg mintegy 1100 ilyen szó szerepel a szótáramban.

Arra kérek mindenkit, akihez eljut ez a felhívás, hogy kizárólag a szótárban szereplő szavak felhasználásával írjon verset, szöveget, haikut vagy akár szonettet. Semmilyen megkötésem nincs. Bárki küldhet szöveget, költő, színész, sofőr, állatorvos. Ügyeljetek rá hogy csakis a szótárban meglévő szavakat lehet használni, szavakat összevonni lehet, de ragozni (amennyiben a ragozott forma nem szerepel a szótárban) nem lehet. A szótárat természetesen bővíteni lehet, amennyiben további szavakat találtok, használjátok és küldjétek el nekem.

A végeredmény egy olyan magyar verseskötet lesz, amely egyetlen magyar szót sem tartalmaz. Ráadásul nem is én írom. Én a nyelvet adom a kezetekbe. A költő szerepét a jelen esetben a résztvevők veszik át. A szövegeket a szerző nevével együtt fogom publikálni (külön jelezzétek, ha név nélkül kívántok szerepelni a kötetben).

A határidő nagyon rövid, mindössze pár hét, ezért kérlek hogy a szövegedet 2016. október 15-ig küldd el az alábbi címre és a felhívást juttasd el minél több ismerősödhöz:

juhasz.rokko@gmail.com

Nagy érdeklődéssel várom a szövegeiteket.”[1]

A Felhívásban képviselt elv kísértetiesen hasonlít az 1960-ban Raymond Queneau és a matematikus François Le Lionnais által alapított OuLiPo irodalmi társaság (OUvroir de LIttérature POtentielle – a „Lehetséges Irodalom Műhelye”) ún. megkötéseire. Miről van szó? Az OuLiPo-csoportba tartozó alkotók olyan contrainte-eket, megkötéseket léptetettek életbe az alkotás során, amelyek alapvetően szóltak bele a szövegalkotás lehetőségeibe. George Perec például olyan lipogrammatikus[2] regényt írt 1969-ben La Disparition – A hiányzás címmel, amelyből teljesen hiányzik az e betű. (…)

A Juhász R. József által összeállított szótár olyan szavakat tartalmaz, amelyek hangalakja megtalálható más nyelvekben is. Vagyis egy saját, privát nyelvet hoz létre, pontosabban egy leszűkített nyelvet, amelynek minden szavához valamilyen – a magyar nyelven túlmutató – jelentés köti. Ennek a meghökkentő szótárnak a működése azonban paradox jellegű. Ludwig Wittgenstein a Filozófiai vizsgálódások című művének van egy szakasza, amely a „privát nyelv argumentum” néven vált híressé.[3] Wittgenstein ezeken a helyeken egyes vélemények szerint a privát nyelv lehetősége ellen érvel, az ellen, hogy egyáltalán elgondolható lehetne egy olyan nyelv, amelyet egyetlen személy talál ki a saját érzései, érzelmei leírására. Mások viszont azt hangsúlyozzák, hogy éppen Wittgenstein irányította rá a figyelmet a privát nyelvek problémájára. Ondřej Beran ezeknek az ún. privát nyelveknek[4] több típusát különbözteti meg:

1. az irodalom nyelvét, amelyet a szerző saját normatív labilitása irányít
2. a skizofrén nyelvet, amely egy önmagába zárt autonóm nyelvhasználat
3. az ikrek nyelvét, amely az anyanyelvtől eltérő saját kommunikációs rendszer
4. a glosszoláliát, amikor a prédikáló személy nyelvre emlékeztető hangsorokat ad ki, de olyanokat, amelyeket maga nem ért
5. az önkéntes privát nyelveket, amelyek bizalmas, bennfentes nyelvek
6. a genderspecifikus nyelveket, ilyen az önmagába zárt férfinyelv, női nyelv

Juhász R. József szótára is egy ilyen önmagába zárt autonóm nyelv, amelynek kiterjedését azonban paradox módon nem a saját szabályai irányítják, hanem az idegen nyelvek. Vagyis az előbb említett privát nyelvhasználatok egyfajta sajátos kombinációjaként tekinthetünk ennek a nyelvnek a szótárára. E kombináció hajtóereje pedig nem más, mint a határátlépések sorozata, annak a nyelvben mint médiumon keresztül megvalósuló folyamata. (…)

Ezt a folytonos mozgást a jelentés exterritorizációjaként értelmezhetjük, ahogyan Ursula Reber fogalmaz: „Az irodalom és a nyelv a vágy munkáját végzi, mondhatni az irodalom maga az a »legközelebbi test«, az a köztes tér, amelyben a közelítés, az eltolódás és az újra-territorizálás dinamikája végbemegy.”[5] A Juhász R.-féle szótár szavai azonban úgy végzik el a kilépést a saját nyelv és kultúrai határai közül, hogy mozdulatlanok. Nem hoznak létre poétikát és narrációt, az egymás mellé rendelés, a tökéletes dehierarchizáció stratégiája mentén állnak egymás alatt. Ebben az esetben a szó hangalakjába íródik bele egy idegen nyelv jelentése, és a transzkulturális homonímia eseteként is felfoghatjuk, amennyiben a nyelvnek nem nacionális jellegéből indulnak ki.

A transzkulturalizmus diskurzusának elméleti tere rendkívül alkalmas a Juhász R.-projekt leírására és értelmezésére. (…) A transzkulturalizmus kontextusába helyezve Juhász R. szótárát a privát nyelv ellenében ható tendenciákra figyelhetünk fel. A szavak jelentései válnak a határátlépés terepeivé, maguk a szavak nomáddá, amennyiben a jelentések elhagyják a szavakat, új jelentések társulnak hozzájuk, egy másik nemzeti nyelv szótárába helyezhetők. A szavak szubjektumszerű tényezőkké válnak, és egy magyar versben hirtelen lengyel, indonéz, francia, albán, török, baszk, maláj szavak kerülnek egymás mellé, új kapcsolódási pontokat és egy globális, nemzetek feletti hálózatot hozva létre. (…)

Monika Schmitz-Emans Nach-Klänge und End-Faltungen: Hölderlins Am Quell der Donau und seine Schallgeschwister című tanulmányában utal a németül nem tudó amerikai Robert Kellyre, aki Hölderlin versét hasonlóan hangzó angol szavakkal helyettesítette, „fordította”, majd az eredményt Herbert Schuldt német költő fordította vissza németre – s ezt az eljárást többször is megismételték.[6] Ez a vokális vagy fonetikai fordítás hang és értelem radikális dekomponálására utal éppúgy, mint Juhász R. József projektje, amelynek verseiben legalább két – egy magyar és egy nem magyar – jelentés egyidejű és párhuzamos, egymást destruáló lehetőségeire kell folytonosan figyelnünk. (Mint már említettük, a kötetben egy verset szótár segítségével Juhász R. is „lefordít” magyarra.) Petr Mareš Nejen jazykem českým. Studie o vícejazyčnosti v literatuře című könyvében az irodalmi többnyelvűség eseteit sorolja fel, köztük az idegen nyelv szimulációjának jelenségeit.[7] Juhász R. József kötetének versei viszont még egy lépéssel előtte járnak a szimulációnak: tökéletes magyar versek – és egyúttal tökéletesen multilingvális, hibridnyelvű versek is.

A több rétegű, több jelentésű szimuláció ennek a multilingvális, transzkulturális, transznacionális szótárnak eleve poétikus jelleget biztosít. Felnyitja a zárt, egynyelvű jelentésstruktúrákat, kiterjeszti a nyelv határait, pontosabban nyelvek határfeszültségeiként viszi színre ennek az újfajta szótárnak a szavait. Umberto Eco A tökéletes nyelv keresése című művében sorba veszi azokat az európai kísérleteket, amelyek egy tökéletes nyelv igézetében fogantak: vagy az eredeti ősnyelv megkeresésére, vagy egy mágikus nyelv megalkotására, esetleg egy matematikai alapokon nyugvó tökéletes mesterséges nyelv megteremtésére irányultak.[8]  (…)

Azt sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az idegenségnek és azonos alakúságnak ezeket a játékait csak olyan nyelven van értelme megjeleníteni, amely nagyon erősen különbözik minden más nyelvtől. A szlovák és a cseh szavak jelentős mértékben hasonlítanak egymásra, a szerb és a horvát tulajdonképpen azonos, s minden olyan nyelv esetében felfüggesztődik a játék, amely hozzá közel álló rokon nyelvvel rendelkezik. A magyar nyelv idegensége tehát nagyszerű lehetőséget jelent a nomadizmusra, a homonímia transzkulturális kiaknázására. (…)

(Részletek az előszóból)

Jegyzetek:

[1] https://www.facebook.com/jozsef.r.juhasz/posts/10210964800536433

[2] „A lipogrammatika olyan írásművészet prózában vagy versben, melynek irányító törvénye az ábécé valamely betűjének elhagyása.” Szigeti Csaba: A külső fordításról. 3. http://real.mtak.hu/30591/1/SZIGETI_Csaba_tanulmanya_a_kulso_forditasrol_u.pdf

[3] Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások (Ford. Neumer Katalin). Atlantisz, Budapest, 1998.

[4] Ondřej Beran: Úvod. In Ondřej Beran (ed.): Soukromé jazyky : čítanka. Filosofia, Praha, 2013. 15-20.

[5] Ursula Reber: Ex-territórium: Feltérképezések és térinformációk (Ford. Nagy Hajnalka). In Csúri Károly, Mihály Csilla, Szabó Judit (eds.): Határátlépések. Kulturális határok reprezentációi. Gondolat, Budapest, 2009. 32.

[6] Monika Schmitz-Emans: Nach-Klänge und Ent-Faltungen: Hölderlins Am Quell der Donau und seine Schallgeschwister. In Manfred Schmeling, Monika Schmitz-Emans (eds.): Multilinguale Literatur im 20. Jahrhundert. Königshausen & Neumann, Würzburg, 2002. 69-95.

[7] Petr Mareš: Nejen jazykem českým. Studie o vícejazyčnosti v literatuře. Mnemosyne, Filozofická fakulta Univerzity Karlovy, Praha, 2012.

[8] Umberto Eco: A tökéletes nyelv keresése az európai kultúrában (Ford. Gál Judit és Kelemen János). Atlantisz, Budapest, 1998.

 

 

Nulladik típusú találkozások: a hód

Sosem találkoztam még hóddal. Most azonban egy folyóparti séta meghökkentő élménye után egy teljes percig sikerült farkasszemet néznem egy igazival.  Ezután már ügyet sem vetett rám, ette nyugodtan a félig rothadt gyümölcsöt a fa alól. Miért nem érdekelte, hogy ott vagyok?

1. Sosem látott még embert, ki tudja, ki ez itt, nem zavar, nem érdekel, amúgy is a természetes ellenségeim csupán a hiúz és a farkas, az meg errefelé nincs.
2. Beteg példány, úgyis pár hétig élek még, maximum jön a gyors és szakszerű halál.
3. Részeg példány, a sok rothadt gyümölcstől kóválygó hód, le se szarom, ki ez itt típusú gondolkodással.

Készítettem néhány fotót, hatalmas állat. Lapos farka kb. fél méter, teste óriásira nőtt patkánytestre hajaz, a jellegzetes felpúposodott patkányhát nem volt túl bizalomgerjesztő. Hátsó lábán a lábujjak között jól megfigyelhető az úszóhártya. Lassú, komótos, himbálózó járással lépett tovább, két-három méterrel mellettem. A szeme szúrós és zavaros volt. Hallgattam csámcsogását. Talán fél órát, egy órát töltöttem a társaságában. A csapzott szőr. A pikkelyes, sötét úszófarok. Volt a hatalmas tömegű és alakú állatban valami félelmetes. Vajon támad-e? Rúgjam vagy fussam (le)? (Csak később láttam kevéssé mosott, fakérgen koptatott hatalmas, sárga metszőfogait a neten.) Volt valami furcsa feszültség a kettőnk közötti térben, de hogy ebből ő mit érzett, nem tudom. Próbáltam természetesnek érezni magam a társaságában, egyetlen másodpercre sem sikerült.

Aztán csak elcammogott némán, és egyedül maradtam.

A hálátlan migráns író

A migráns író, akit a német olvasók megdicsérnek a regényeiben használt gyönyörű német nyelvért, mondván: nem is hittük, hogy ilyen szépségek vannak a nyelvünkben! A migráns író, aki elnyerte a Svájci Konföderáció Irodalmi Díját éppúgy, mint ahogy a helyi szélsőjobb párt kaktuszdíját is (mert regényében “kineveti” a svájci nőket, hogy azok nem vasalják ruhájukat).  A migráns író, aki 18 évesen, 1968-ban hagyta el Csehszlovákiát, Irena Brežná, aki a szlovák irodalomban olyan szerepet tölt be, mint a magyarban Agota Kristof, Terezia Mora, Melinda Nadj Abonji, Ilma Rakusa…

A párkányi AquaPhone performance fesztiválon Irena Brežná olvas fel és beszél önmagáról. Nem akart író lenni. Eszébe sem jutott szépirodalmat írni. Nem tudok regényt írni – mondja – szereplőket kitalálni, köréjük történeteket alkotni. Eredetileg publicisztikai írásokat közölt, aztán a Freitag egyre kevesebb honort kezdett fizetni, és kétségbeesett e-mailjeire, hogy ne vicceljenek, miből éljen meg, a lap ezt válaszolta: Írjon regényt! Mivel regényt nem tudok írni, akkor hát írok az emigrációról, döntötte el.

Fiatalon sokáig az Amnesty Internationalnak dolgozott, írt tudósításokat Csecsenföldről, levelezett a szovjet politikai foglyok ügyében, tiltakozó leveleket küldött Husáknak. 1980-ban írta első migrációs prózáját, rögtön díjat is kapott Ausländerliteratur kategóriában, de ma már nem használják ezt a terminust, dehonesztálónak számít. Amikor írni kezdett, a migráns irodalom még nem állt az érdeklődés középpontjában, ma sokkal kidolgozottabb kategóriákkal dolgozhat, hiszen jelenleg Svájc lakosságának 24%-át a migránsok alkotják, én már nem is számítok migránsnak, mondja nevetve.

Arra a kérdésre, hogy a szlovák, német vagy a svájci irodalomba tartozik-e, arról kezd el beszélni, hogy pár éve Peter Juščák szlovák irodalmi díjra terjesztette föl, de egyes írók zúgolódni kezdtek, mondván, hogyan tartozhat a szlovák irodalomba valaki, aki németül ír. Végül is Juščák meggyőzte a többséget azzal, hogy a szerző szlovák állampolgársággal is rendelkezik, szlovák reáliákkal vannak tele a művei, miért ne kaphatna szlovák állami díjat. Bécsben azt mondták neki: Ön német író, Svájc pedig svájci íróként kezeli, díjakkal ismeri el munkásságát. Ehhez csak tehetjük hozzá, hogy a kortárs szlovák irodalomtörténet egyik legjobb vállalkozásában (Radoslav Passia – Ivana Taranenková (eds.): Hľadanie súčasnosti) többször szerepel Irena Brežná neve, sőt a szerző önálló bekezdést is kap. Hogy a monográfia mennyire mintaszerűen tágítja a “szlovák irodalom” határait, arra jó példa az, hogy Grendel Lajos New Hont-trilógiáját és Hunčík Péter Határeset című regényét is említik ebben a kötetben, mint amelyek jelentős hatást gyakoroltak (természetesen a szlovák fordítás által) a kortárs szlovák irodalomra.

Irena Brežná főleg irodalmi riportregényeket ír, köznyelvi németet használ, és főműve a Die undankbare Fremde (2012), amelyet talán “A hálátlan idegen”-nek fordíthatunk. A könyv saját migrációs tapasztalatait dolgozza fel, önéletrajzi próza. Első felében saját sorsa, második részében a migránsok tolmácsaként hallott 20 tragikus történet alakítja a narrációt. Mint mondja, egy tizennyolc éves lánynak szörnyű élmény volt a migráció: a regény is azzal a jelenettel kezdődik, ahogy átéli, nevéből hogyan húzzák ki a lágyjelet (ž), és hogyan törlik el a szláv nyelvekre jellemző női változatot, és kap meg a tizennyolc éves főszereplő lány egy férfinevet, apja és fiútestvére vezetéknevét. A nevét később is máshogyan ejtették – a nevem már nem tartozott hozzá, elvesztettem, mondja. A könyv második része tolmácsregényként is felfogható, tele hihetetlenebbnél hihetetlenebb történetekkel.

Az anyanyelv dogmája nagyon erős, mondja Brežná, és sokat kellett dolgozni rajta, hogy fellazítsam. Rengeteg dolog kimaradt az életemből. A férjem német író volt, és úgy gondoltam, majd ő mindent megír rólam, de nem tette – ezért elváltam tőle: elloptam a nyelvét, és megírtam én. De az emigráció számomra óriási trauma volt – mondja az írónő -, írás közben folyton elsírtam magam.

Talán meg kellene írni egyszer a sírva írt irodalmi alkotások történetét is.

 

Kicsoda a zseniális Rosmer János?

Ki lehet az elképesztő, zseniális, botrányos verseket író Rosmer János? Vajon ki rejtőzik Rosmer János maszkja mögött? Egyáltalán tényleg álnévről van szó?
A kortárs magyar irodalomban sok olyan „projekt”-et említhetünk, amely az álnév és maszk lehetőségeivel játszik el. Alekszej Asztrov, Spiegelmann Laura, Barna Dávid, Petrence Sándor… Többségük egy idő után Kovács András Ferencként, Kabai Lórántként, Lanczkor Gáborként, Nyerges Gábor Ádámként lepleződött le.
A kortárs magyar irodalom legmerészebb szövegeit író Rosmer Jánost azonban a mai napig nagy titok övezi. A szerző az egyik legkiválóbb álneves szerzővé lépett elő, Hátsó ülés (Kalligram, 2010) című kötetének verseiben elképesztő nyelvi érzékenység, széles műveltségélmény vezeti el olvasóját a vad homoerotikus képzelgések és orgiák világába. „E világ és nyelv durvasága a magyar költészetben szokatlan és szinte forradalmi” – írja róla Urfi Péter, „páratlan verseskötet”-ről beszél Keresztesi József, s foglalkozott a kötettel többek között Kassai Zsigmond, Benkő Krisztián, Bán Zoltán András.
A Rosmer-projekten már hat éve dolgozom. Eredetileg egy irodalomtudományos krimitanulmányt szerettem volna írni. Az első lökést 2010-es szófiai utazásom adta, ahol Nikolaj Bojkov költővel, műfordítóval hosszan beszélgetve a Rosmer-kötetről azt tanácsoltam, hogy közösen járjunk a rejtélyes irodalmi titok végére. Nikolaj hosszas levelezésbe kezdett Rosmerrel, de tulajdonképpen teljesen eredménytelenül. Végül barátom arra a felismerésre jutott, hogy ha az álneves szerző nem akarja leleplezni magát, akkor tiszteletben kell tartanunk ezt a döntését. Közben többször leveleztem Benkő Krisztiánnal, de észrevételei nem illettek 2010-es koncepciómba (szerinte Rosmer János Lanczkor Gábor, mert Lanczkor-intertextusok vannak a szövegben). Kikértem Gerevich András véleményét is, és közben veszettül imádtam Orcsik Roland és mások Rosmer-imádatát. 2013-ban aztán a besztercebányai egyetemen egy csapattal elnyertem egy tudományos projektet Álnév és maszk az irodalomban címmel, s ennek zárókonferenciáján 2015 novemberében adtam volna elő Rosmer János leleplezése c. kriminálteoretikus előadásomat. Sajnos a konferencia elmaradt, a szöveg máig nem készült el.
Hogy miért éppen most leplezem le Rosmer Jánost? Hogy miért nem tartom tiszteletben a szerző háttérbe vonulását? Azért, mert néhány hete Rosmer János megalkotója tulajdonképpen „coming out”-olt, csak éppen senki sem vette észre. Bizonyítékaim között ez a szöveg is szerepelni fog. A következő eszmefuttatásom voltaképpen egy hipotézis, amelynek igazságáról 99%-ban meg vagyok győződve. Az inspirációért nagy köszönet illeti Nikolaj Bojkovot.
Tehát véleményem szerint:
ROSMER JÁNOS = CSEHY ZOLTÁN
Argumentumaim ismertetésében időrendben fogok haladni:
1. 2010. április 30. Csehy Zoltán a Literán naplót ír, amelyben szenvedélyesen értekezik Rosmer János verseiről. A szöveg alatt egy komment CRESSPAHL nickname alatt: „De hát a Csehy úr a Rosmer János, nem? Én eddig azt hittem, a Csehy úr az. (Mert a fiatalember a napszemüveggel a könyv fülén – nehogy már ő legyen Rosmer…)”.
Eddig rendben is van. Na de az fölöttébb árulkodó, hogyan védekezik az azonnal reagáló Csehy: „Kedves cresspahl, palyafutasom soran idaig öt mas neven (is) publikalo szemellyel probaltak azonositani, es erre rendkivul buszke is vagyok. De sem Fulvia, sem Vadász Géza, se Vörös Alexandra, sem Centauri, sem Rosmer Janos nem en vagyok. Ha mar valasztanom kellene, a legszivesebben talan epp Rosmert valasztanam. On jocskan tulbecsuli a kepessegeimet! Es ez, szemermetlenul jol esik.”
Csehy itt 2 hibát is vétett:
A. Elég jól ismerem a kortárs magyar irodalmi életet, nem tudok arról, hogy Csehyt ezzel az öt szerzővel meggyanúsították volna. Csehy itt bagatellizálni akarta a helyzetet az álnevek felsorolásával, de túllőtt a célon.
B. Mind CRESSPAHL, mind Csehy abból indulnak ki, hogy a Rosmer János név álnév! Na de miből ered ez a vélekedés akkor, amikor még senki sem feltételezte, hogy álnévről, irodalmi misztifikációról van szó? Mindkét beszélő teljes bizonyossággal beszél Rosmer János fiktivitásáról, álnevességéről, miközben ez a kérdés ebben az időben még fel sem vetődött. Akkoriban jártam a Kalligram Kiadóban, ahol engem is kérdeztek, ismerem-e Rosmert, mert nem jön a tiszteletpéldányaiért, de hogy álnév lenne, fel sem vetődött.
2. A Kalligram Kiadóban kapott információk alapján (Beke Zsolt), kiderült számomra, hogy Rosmer Jánossal még senki sem találkozott, a honoráriumát nem vette föl, tiszteletpéldányaiért nem jelentkezett. Bécsből, ami Pozsonytól 60 km…
3. Rosmer a Kalligram Kiadónál erdélyi magyar költőként jelentkezett be, aki Bécsben él. A szövegben az erdélyi nyelvhasználatnak semmiféle jellegzetes vonásával nem találkozni. Nyelvileg a Hátsó ülés sokkal inkább a Csehyhez hasonlóan szlovákiai (csallóközi) Vida Gergely Horror klasszikusok (Kalligram, 2010) című kötetével áll rokonságban.
4. Ha a hálózatelmélet felől értelmezzük a kötetet, abban Csehy Zoltán nagy témái jelennek meg: antik irodalmi utalások, antik mitológia, reneszánsz, melegség – lásd fordításköteteit (Sztratón, Martialis, ógörög és latin erotikus költészet), továbbá Szodoma és környéke (Kalligram, 2014) című monumentális monográfiáját. Ezek mind Csehy Rosmer-projektjének párhuzamosan futó állomásai. Csehy a kötetbe csempészte saját fordításkötetének címét is a 76. oldalon: „hermaphrodituszi lény” – Antonio Beccadelli: Hermaphroditus (Kalligram, 2001).
5. A Hátsó ülés fülszövege felsorolja azokat a helyeket, ahol Rosmer versei megjelentek. Kísérteties a hasonlóság azokkal az irodalmi lapokkal, amelyekben Csehy publikált abban az időben: Holmi, Kalligram, Jelenkor, Bárka, Új Forrás.
6. A Hátsó ülés homoerotikus szerelmi verskötet. A reneszánsz szerelmi verskötet mintázataival Csehy Parnassus biceps (Kalligram, 2007) című tanulmánykötetében elméleti szinten is foglalkozott. Ehhez a vonulathoz kapcsolódik az is, hogy a Hátsó ülés legtöbb verse háromsoros versszakokból áll, ami nemcsak Dantéra utalhat, de a Balassi-strófára is, és azon keresztül az első magyar szerelmi verskötetre…
7. Vannak nagyon erős és gyengébb argumentációim. A 7. a nagyon erősek közé tartozó, referenciális argumentáció. A kötetben a 33. oldalon szerepel a Lajosok c. vers, amely a külső olvasó számára fölöttébb titokzatos lehet, Ambrus Judit például ezt írja: „Hogy milyenek a Lajosok?, és mire utal a lajosozás, az nehezen felfejthető.”
Nos, hát egyáltalán nem nehezen felfejthető egy bennfentes olvasónak, aki a pozsonyi egyetemi közegben élt az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején. A vers leírása tökéletesen illik egy konkrét személyre, kiváló szakácsművészre etc. Ezt a személyt csak az ismerheti, aki a pozsonyi egyetemen magyar szakon végzett. Hogy ezt az argumentációt még jobban alátámasszam, megadom ennek a versnek a párversét is a kötetből. A 73. oldalon található Negyvenes c. vers ugyanerről a személyről szól. Amikor ide értem az olvasással, tkp. ekkorra lettem bizonyos abban, kicsoda is Rosmer János. (Ó, azok a gyönyörű vacsorák, koktélok és beszélgetések Shakespeare-ről, Oscar Wilde-ról!)
8. Nyelvhasználati argumentáció. Nagyon ritka szavak Csehyre jellemző használata, amelyekkel máshol alig, vagy szinte csak Csehy addigi köteteiben találkoztam. Ez is erős argumentáció.
A. Ilyen a „kivált” szó használata „főleg” értelemben: „kivált a bőr s a megkötözés izgatott” (46.) A „kivált” szó a Hárman az ágyban (Kalligram, 2000, 2010) műfordításkötetben összesen kilencszer (!) szerepel, Csehy „kivált” kedveli tanulmányköteteiben, kritikáiban is.
B. A „konya” szó „lankadt” értelmű használata. Tkp. csak Csehynél találkoztam vele a kortárs magyar irodalomban, főleg fordításaiban használja gyakran, a Hárman az ágyban c. fordításkötetében hétszer (!!!) szerepel.
9. Lanczkor Gábor vagy beavatott, vagy a Hátsó ülés verseinek olvasása után ugyanarra a végkövetkeztetésre jutott, mint én, nem tudom – de éppen Csehy Zoltán Nincs hová visszamennem (Kalligram, 2013) című kötetéről írt Műút-beli kritikájának végén, egészen váratlanul teszi fel ezt a kérdést: „Kicsoda Rosmer János?”
10. Pszichológiai argumentum. Ennek során egy társaságban eljátszottam a leleplezés gondolatával, és a kapott reakciók teljesen a koncepciómnak megfelelően alakultak.
+
1. A tulajdonképpeni „coming out”. Az Alföld 2016/5. számában (közli a kulter.hu) Lapis József kérdéseire válaszol Csehy. A beszélgetés egy pontján hangzik el a vélelmezett „coming out”, idézem:
„Pacificus Maximus eredetileg egy portréhármasoltár első tagja lett volna. A triptichon harmadik darabja szintén elkészült, csak ezúttal valódi irodalmi életet szántam a karakternek, s ezért álnéven, mindenfajta filológiai visszautalás vagy elbizonytalanítás nélkül jelentettem meg a kötetét. Egy második (sikeresebb!) költői indulás lehetősége lett. Vagyis: elengedtem, lemondtam róla, hogy nélkülem létezzen. Ő talán a legsikeresebb művem: iszonyú lelkesen fogadta a kritika. Amint elkészül a teljes oltár, visszafogadom.”
Nos, ez az önálló „valódi irodalmi életet” élő figura nem más, mint Rosmer János. Légy üdvözölve, Rosmer János!
Talán hosszú és fárasztó volt ez az okfejtés, de úgy gondolom, meg kell adni a tiszteletet a kortárs magyar irodalom egyik legizgalmasabb álnevének. Mégis, még mindig adok 1%-nyi esélyt arra, hogy nem Csehy Zoltán a Hátsó ülés szerzője. Ezt az 1%-ot meghagyom Rosmer Jánosnak…

Na de akkor ki ő? 😉

Centauri leleplezte magát – vagy mégsem?

Figyelmes mediális előkészítés előzte meg Centauri részéről a Nagy Leleplezést, amikor is a Kultikus Író először állt ki olvasói elé, vállalva arcát. A Margó Irodalmi Fesztiválon a PIM-ben fellépő író estje (amely egybeesett az futball Európa-bajnokság nyitó mérkőzésével) azért is érdekes, mert lehetőséget nyújt arra, milyen koreográfia mentén zajlik egy efféle “LELEPLEZÉS”:

1. A terem megtelik. Valuska László szervező és Gaborják Ádám beszélgetőtárs várakoznak a színpadon. A feszültség egyre növekedik.

2. Bevonul Centauri! Nagy taps.

3. Valuska László bejelenti, hogy nem készíthető fotó a rendezvényen (mélyen szemembe nézve, éppen amikor az első sorból készítek egy fényképet). A kijelentés feszültségét növeli az a tény, hogy két fotós fotózza szakadatlan az est első felében Cen’-t, ezekből az egyik elölről is. Centauri azonban kalapot visel, amely félig eltakarja arcát, álmodozó-gyermeki tekintetét, s így végül is a kalap egyfajta maszkpótlékot képez a színpadon, amelynek dramatológai és szemiotikai szerepéról hosszasan lehetne értekezni.

4. Gaborják Ádám felvezető igen – nem kérdései, amelyekből kiderül, inkább Afrika, mint Dél-Amerika, inkább Jack London, mint Salinger, na de inkább Melville, mint Jack London, mert így akkor mindketten kaptak egy igent, inkább az Üvöltés (Ginsberg), mint az Úton (Kerouac), inkább a tenger, mint a folyó (hosszas gondolkodás után), inkább az erdő, mint a hegy, inkább a fotó, mint a festmény, de inkább a film, mint a fotó (mert a filmet kevésbé ismeri, és szereti az ismeretlent választani)…

5. Gaborják Ádámnak a szerzői habitust célzó kérdései, amelyekbe Centauri többszöri “felszólítása” nyomán (fogadást kötöttem, hogy lesz nézői kérdés; Észtországban (itt már szerepelt olvasók előtt Cen’) 5 perc után már csak a közönség kérdezett, és 6-tól fél 12-ig ostromolták kérdéseikkel a “hideg” északiak stb.), szóval amely kérdéseket fokozatosan átvette a közönség, ezzel is növelve a kultikus teret (kivételt képez Dunajcsik Mátyás kérdése, amely az írói életrajzok hasznosíthatóságának szerepére irányult). Ezekből a rajongói kérdésekből, amelyek a kultikus szerző személyére irányultak, megtudhattuk, hogy gyerekkorában Cen’-nek majdnem amputálták a lábát, apró mozzanatokat kaphattunk a fenomenális életrajzból és a szerzői imázsból, amelyet a prózaíró gondos munkával épített fel önmagának és olvasóinak. Épp Dunajcsik Mátyás kérdésére érkezett az a nagyon is jellemző válasz, hogy Centaurit az érdekli (ha jól értelmeztem), hogy milyen életrajz, milyen élet (amely ekkor még kívül esik az írói léten) fordul át egy idő után jelentős irodalmi teljesítménybe.

6. Centauri megszavaztatja a nézősereget, hogy a következő “túrája” során vadon élő farkast vagy cápát simogasson-e. Emberbaráti szeretetből én az előbbire szavaztam, és gondolom, a cápától megrettenve, reménykedve további Centauri-kötetekben, közönségtársaim vélhetően szintén végiggondolták a farkas – cápa opciót, megrettenve ez utóbbitól (már csak a fogak számát tekintve is…).

7. Centauri levonul rajongóival a PIM udvarára dedikálni.

Konklúzió:  Az est a kultikus beszéd jegyeit viselte magán, a szövegekről sokkal kevésbé esett szó, mint a szerzői arc és létezés műalkotássá emelt fragmentumairól. Gaborják Ádám kérdései annyira profik voltak, megtalálva a Centauri-kontextust, hogy sokáig azt hittem, előre megbeszélt kérdések hangzottak el az esten. A távolságtartás és izgalom fokozatosan csapott át orgazmusba akkor, amikor közönség és szerző a közönség kérdéseiben egymásra találtak, és a rendezőknek kellett megszakítaniuk a beszélgetést. Az orgazmus tehát az udvaron folytatódott. És ha a kalap szemiotikai szerepére már utaltam, akkor az est során a végig asztalon tartott Jack Daniel’s szemiotikai szempontból éppen erre, az orgazmus lehetőségére utalt, a közönség-szerző orgiasztikus egymásra találásának ígéretét tartotta életben az asztalon, másfél órán át, majd pedig a dedikálást követő közös italozás karneváli hangulatában. Mert karneválról volt szó, valóban: Centauri egyetlen est erejéig elkeveredett olvasóival, szerepet cserélt, arcot mutatott. Ki tudja, mikor lesz hasonló élményben részünk?

…Kedves Cen’, ha ezt olvasod, hihetetlen, de így igaz, a Jack Daniel’s-t én álnévként használtam anno itt… 😉

A mítosz érdekében most mondjunk le Centauri polgári nevének és polgári arcának leleplezésétől, ne közöljünk demisztifikáló fotókat és zavaró neveket, és főleg: az este után adjuk vissza a magyar irodalomnak Centaurit!

Na de holnap csak azért is leleplezem Rosmer Jánost! 🙂

Fotó 1: A várakozás feszült pillanatai

Fotó 2: Megjelenik Centauri…

 

Poetry’s not dead

Kedves Diákok!

Az irodalomban a legegyszerűbb mérni a nemzeti elkötelezettséget.

A következő feladatok segítenek a mérésben!!!

1. Kérjük, állítsa sorrendbe a nemzeti elkötelezettség mértéke szerint a következő szerzőket:
Janus Pannonius, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, József Attila, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor.

2. Kérjük, állítsa sorrendbe a nemzeti elkötelezettség mértéke szerint a követő irodalmi alkotásokat:
Janus Pannonius: Orsolya likáról
Balassi Bálint: Kiben az kesergő Céliáról ír
Csokonai Vitéz Mihály: A csókok
Petőfi Sándor: Az őrült
Arany János: Meddő órán
Ady Endre: Héja-nász az avaron
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Pilinszky János: Ravensbrücki passió
Nemes Nagy Ágnes: A szomj
Weöres Sándor: Kisfiúk témáira

A helyes válaszokat postázzátok a következő címre: Fekete György, MMA.

A fotó eredeti forrása: http://flavorwire.com/366154/10-reasons-poetrys-not-dead

Messi MMA

Te egy harmadik osztályos kisfiú vagy,
aki a tanítási órákon arról álmodozik,
Messi hogyan rúgja a gólokat,
és milyen szívesen fociznál vele

egy csapatban, de a tanítási órák
egyikén sem esik szó Messiről,
az iskola mégsem az életre nevel,
tehát akkor oldd meg a következő feladatot:

válassz ki a Magyar Művészeti Akadémia honlapján
található írók és költők közül egy csapatot,
tizenegy játékost, a szerinted legjobbakat,
http://www.mma.hu/irodalmi

és válassz ki azokból az írókból is egy csapatot,
akik nem találhatók a
Magyar Művészeti Akadémia honlapján,
közülük is a szerinted legjobbakat,

állítsd párokba a tizenegy játékost,
javasoljuk a klasszikus 4-3-3-as felállást,
és páronként értékeld ki, tekintettel
az írók munkásságának jelentőségére,*

az irodalomban elfoglalt helyükre,
majd pedig játszd végig a mérkőzést,
és írd a végeredményt a füzetedbe:
MMA – MMA: ……… : ……….

*Ne feledd, az MMA-nak elővásárlási opciója van.

A kép forrása: http://www.espnfc.com

Második Németh Zoltán-versem

Hogyan is lehet mérni
a nemzeti elkötelezettséget?

– A műveken. Dekával, kilóval,
centiméterrel nem mérjük,
de örülünk, ha színdarabban,
képzőművészeti alkotásban,
enteriőrben tapasztalható.

Az irodalomban a legegyszerűbb mérni:
arról talán nincs vita,
hogy a magyar nyelv
erősen kötődik ehhez a nemzethez.

Jól jegyezzük meg:
Az irodalomban a legegyszerűbb mérni.

Memoriter:
Az irodalomban a legegyszerűbb mérni.
Az irodalomban a legegyszerűbb mérni.
Az irodalomban a legegyszerűbb mérni.

 
http://valasz.hu/itthon/
az-egyhazat-mar-miert-
ne-lehetne-biralni-60586

 

Forrás: A mélységmérő helyes használata

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/gepeszet/gepeszeti-szakismeretek-2/furatok-merese/furatmelyseg-merese

Nyilatkozat a magyar irodalom új korszakáról

(A költészet napjára Michal Rehúšnak)

Új korszak köszöntött be a magyar irodalomba.
A reneszánsz és a barokk, a klasszicizmus, a rokokó, a romantika,
az avantgarde, az egzisztencializmus és a posztmodern után
egy új korstílus, a nemzeti elkötelezettség irányzata.

Szeretik Önök a nemzeti elkötelezettség stílusát?
Úgy gondolják, hogy a kisebbség által hirdetett
relatív művészi szabadság dolgában
nekünk nem lehet elnézőnek lennünk?

Itt van a nemzetizmus terminusa Nektek,
költők, írók, egyetemisták, gimnazisták, nép,
valamint az irodalomtudósok számára,
egy új paradigma a világirodalomban:
a magyar nemzeti elkötelezettség irodalma.

Soroljuk fel a nemzetizmus szerzőit
a Magyar Művészeti Akadémia honlapjáról:
Ács Margit, Döbrentei Kornél, Duba Gyula, Farkas Árpád,
Fekete Vince, Ferdinandy György, Grendel Lajos, Iancu Laura,
Jókai Anna, Kányádi Sándor, Mács József, Mezey Katalin,
Oláh János, Oravecz Imre, Szentmártoni János, Tóth Bálint,
Tőzsér Árpád, Vathy Zsuzsanna, Vári Fábián László és mások!

Az új irányzat és költői, próza-, valamint drámaírói
gondoskodnak a nemzet megmaradásáról.
Örülnénk, ha az irodalmi lapokban, blogokon, Facebookon
valamint a tankönyvekben és irodalomtörténetekben
a Magyar Művészeti Akadémia szerzőinek alkotásait olvashatnánk!

Kérjük,
tegyen javaslatot azokra a szerzőkre,
akik jogosan bővíthetnék a Magyar Művészeti Akadémia névsorát:
…………………………………………………………………………………………
Valamint Önök
nemzeti konzultáció keretén belül
javaslatot tehetnek azokra a szerzőkre,
akik nem érdemesek a megjelenésre és anyagi támogatásra,
mivel a nemzeti elkötelezettség stílusába besorolhatatlanok:
………………………………………………………………………………………..

Az új irányzatnak Mindnyájunk nevében sok sikert kívánunk,
egészséget, boldogságot, jó szerencsét, kellemes nyarat, továbbá gratulálunk
a Magyar Művészeti Akadémia minden kedves dolgozójának ahhoz,
hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben

ilyen nagy volumenű irodalmi vállalkozásba kezdtek,
valamint nagy köszönet és hála manapság szokatlan kedvességükért,
szívélyes és gyors segítségükért az irodalom területén.

Köszönetemet fejezem ki Önöknek,
mert óriási öröm és segítség számomra az a tevékenység,
amelyet értünk folytatnak,

nagyon szépen köszönöm irodalmi adományukat,
további jó munkát és jó egészséget kívánok,
tisztelettel és nagyrabecsüléssel,
szeretettel megköszönve munkájukat: Németh Zoltán.

http://www.mma.hu/irodalmi

 

A fotó eredeti helye: http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/